Dr. Törőcsik Mária közgazdász professor emerita, marketingkutató, trendkutató lebilincselő előadást tartott a fiatalok életstílusáról, fogyasztásáról. Nagy mintavételű kutatásukban 2000 fiatalt vizsgáltak, mely alapján a generáción belül jól elkülöníthető csoportokat fedeztek fel.
A professzor asszony kiváló előadásmódja, az általa mondott információk nemcsak a közgazdasággal, marketinggel foglalkozókat kötötték le, hanem mindenki számára hasznosnak bizonyultak, akik ezzel a korcsoporttal foglalkoznak hivatásszerűen, vagy szülőként, nagyszülőként kapcsolódnak hozzájuk.
Egyetemi tanári munkája mellett a Marketing Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Kft. ügyvezetője, foglalkozik marketing- és trendkutatással, a Magyar Marketing Szövetség, a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Tudományos Akadémia Marketing Albizottságának is tagja.
Az érdekfeszítő előadás után lehetőség volt kérdések feltevésére és megválaszolására is. Professzor asszony pro bono vállalta az előadás megtartását, ezzel támogatva az alapítvány munkáját.
Az előadás képei ide kattintva tekinthetők meg.
Szervezetünk hírei
Október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján konferenciát szervez Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.
>>Fotópályázatot hirdetünk 14-100 éves kor közöttieknek, 2024. október 31-ig várjuk a pályázatokat!
>>Bóna Adrien gyermek és ifjúsági szakpszichológus előadása a Lélektér estek 2024 szeptemberi alkalmán.
>>