Több a lelki gonddal küzdő serdülő a pandémia miatt

A pandémia bizonytalanságai, a bezárkózás, az online oktatás olyan terheket rónak a serdülőkre, amelyek krízismátrixot eredményeznek. Hiszen a serdülőkor önmagában egy fejlődési krízisidőszak a maga kihívásaival, mint a szülőkről való leválás, az identitáskeresés vagy éppen a pályaválasztás. Ehhez jön még a járványhelyzet, annak is számtalan vonatkozása. A digitális oktatás alatt a fiatalok kevesebbet találkoztak a kortársaikkal, felborult a napirendjük, ingerszegény környezetbe kényszerültek hónapokra. Nőtt a szorongásszintjük a megváltozott élethelyzettől, amihez hozzáadódhat még a betegségtől való félelem vagy a családtagokért való aggódás, rosszabb helyzetben haláleset a közvetlen környezetben. Az oktatási intézményekbe történő visszatérés ennyi időkihagyás után is elég megterhelő volt a középiskolás korosztálynak, hiszen ennyi idő alatt felborultak a közösségen belüli szerepek, átalakultak a kapcsolódások, és a teljesítményszorongás is nehezíti a helyzetüket.

 

Nőtt a pszichés problémákkal kezelt gyerekek száma

A HVG-ben nemrégiben jelent meg a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia nyilatkozata, miszerint óriási túlterheltséggel dolgoznak. A szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő, intézményükben megjelent gyerekek aránya az ötszörösére emelkedett a két évvel ezelőttihez képest. Megkétszereződött azoknak a száma, akiket kényszeres gondolatok, tettek miatt kezelnek, és ugrásszerűen nőtt az önsértő fiatalok száma is, akik a fizikai fájdalommal próbálják a lelki terheket levezetni. Az öngyilkossági gondolatokkal küzdő serdülők is egyre többen vannak.

Szerencsés helyzetben vannak azok, akik eljutnak szakmai segítséghez. Sok kamasz egyedül próbálja megoldani a kialakult problémáit, vagy éppen nem tudja, kihez fordulhatna.

Az iskolapszichológus, az iskolai szociális segítő már egyre több oktatási intézményben megtalálható, ugyan csak ezer gyerekenként egy szakembert alkalmaznak, mégis elérhetőbb segítséget jelentenek, hiszen helyben vannak.

Akut krízis esetén a telefonos lelkisegély szolgálatok is nagy segítséget jelenthetnek, hiszen empátiával, figyelmes ügyelőkkel találkoznak a hívók, olyan felnőttekkel, akik elfogadóak, ítéletmentesen hallgatják meg a kamaszokat. Sokszor már egyetlen beszélgetés is segíthet a feszültségoldásban, vagy hatékony támogatást jelenthet öngyilkos gondolatok esetén.

 

A pandémia hatásainak megjelenése az iskolákban

Irodalomtanárok, nyelvtanárok gyakran találkoznak olyan fogalmazásokkal a diákok által beadott dolgozatokban, ahol szembesülhetnek a pandémia és a vele együtt járó megváltozott élethelyzet hatásaival a fiatalokra. Sokszor nemcsak az írásokban, hanem egyéb kreatív formában is megjelenik egy-egy életérzés. Ezt az alkotást Novák Sára Rebeka, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulója készítette:

 

 

Forrás:

https://m.hvg.hu/elet/20211123_Vadaskert_gyermekpszichiatria_fiatalok?fbclid=IwAR0YI7c8sm31soTbtIw_Pzp9w5tftUh0exscMlTGVNlB8OVlZmxxEnMZhj0

 

#krízis
#serdülő kor
#segítség
#koronavírus