Gyász és halálhoz való viszonyulás gyerekkorban

A pandémia és jelenleg a szomszédos országban zajló háború közelebb hozta mindenkihez a halálról, gyászról való gondolkodás szükségességét. A gyász folyamatáról és a felnőttek gyászáról korábbi cikkünkben írtunk, most kifejezetten a gyermekek gyászát érintjük, hogy meg tudjuk érteni és jól segíthessük őket.

A halálhoz való viszony gyerekkorban

A halálhoz való viszonyulás életkoronként más és más. Óvodás korban merülnek fel először az ezzel kapcsolatos kérdések. A kisgyerek a halált a „nincs itt” élményével és az alvó ember képével kapcsolja össze, azonban még nincs tudatában ennek végérvényességével, megváltoztathatatlanságával, nem fogja fel a lényeget.

Kisiskolás korban, 6-9 évesen a gyerekek gyakran játszák el a halált, azonban még mindig az alváshoz kapcsolják, és nincsenek tisztában annak véglegességével. Már nem a halottat, hanem a halált ruházzák fel élő tulajdonságokkal, gondolkodó lényként jelenik meg angyal, szellem, csontvázember vagy kaszás formájában, aki eljön az emberekért. Emiatt ijesztő a gyermekek számára, ha a szülők azzal ijesztgetik, hogy rosszul viselkedésük miatt elviszi őket a mumus, az ismeretlentől való félelem összekapcsolódik a halál képzetével.

A reális halálszemlélet csak 9 éves kor körül kezd kialakulni, amikor a gyerekben tudatosodik a végérvényes, visszafordíthatatlan, mindenkit előbb-utóbb érintő elmúlás.

Serdülőkorban, amikor a gondolkodás absztrakttá, elvontabbá válik, a halálról való gondolkodás ismét felmerül, mint az identitás kialakulásában fontos szerepet játszó világnézet, ideológia egyik központi témája. Ilyenkor alakul ki, hogy milyen elköteleződése lesz a kamasznak a halállal kapcsolatos nézeteiről, a halál utáni történésekről.

Hogyan segítsünk a gyerekeknek gyászolni?

A gyerekek gyászát a felnőtteknek kell segíteni. Ha szülőt veszít a kisgyerek, a létét érezheti veszélyben, hiszen az életszükségletei kielégítése a róla gondoskodó személytől függ, akinek hiányát az ő elhanyagolásaként élheti meg.  Más személy elvesztésekor is érzik a kicsik, hogy valami nincs rendben, látják a megtört, szomorú felnőtteket, akik sokszor mosolyognak rá, és próbálnak úgy tenni, mintha minden rendben volna.

„A gyász leplezése egyrészt megzavarja a gyereket, aki érzi, hogy valami fontos dologból hagyták ki, másrészt eltávolítja egymástól a gyászolót és a gyermeket, hiszen olyan "titok" ékelődik közéjük, amely meggátolja a fájdalom közös átélését.” – írja Kárpáthy Ágnes A gyász szociológiája című könyvében.

Minden halálesetkor fontos a gyerekkel a saját szintjén, de a lehető legőszintébben beszélni, nem titkolózni előtte, és biztatni arra, hogy kérdezzen, ossza meg az érzéseit.

Gyerekekre jellemző az a mágikus gondolkodásmód, hogy tőlük függ minden, ami történik, így hihetik azt, hogy ők okozták szerettük halálát azzal, hogy rosszat kívántak neki, vagy nem viselkedtek jól, és azért hagyta itt őket a hozzátartozó. Ebből fakadhat düh és bűntudat is. A gyermek erre való utalásaiból lehet következtetni arra, ha bűntudatot éreznek, ezt fontos feloldani bennük.

A felnőtt felelőssége, hogy a gyermek fájdalmát, veszteségélményét ugyanolyan jogúnak tekintse, mint a sajátját. Ahogy a felnőtt gyászát, úgy a gyermekét is segíti a holttest látványa, mely nem félelmetes, hacsak a felnőttek nem teszik azzá saját idegenkedésükkel. Ahogy a gyerek a halott madarat kíváncsian vizsgálgatja az utcán, úgy a holttest látványa sem okoz neki törést, ha elmagyarázzák neki, mi történik. A halál véglegességét erősíti, ha a gyereket elvisszük a temetésre. Korábban el kell neki magyarázni, hogy mi fog történni és miért, nyitottan kell kezelni a kérdést, hogy a kicsi merjen kérdezni, és kaphasson válaszokat.

Az óvodás gyereket – vele megbeszélve, mindent elmagyarázva előre – már el lehet, sőt célszerű elvinni a temetésre. Később az emlékezésbe is be lehet vonni, közös fényképnézegetéssel, az elhunytról való beszélgetéssel. A gyerek gyászfolyamata általában hamarabb lezajlik, mint a felnőtteké, ha megfelelően kezelik.

Székely Zsuzsanna

szociális munkás, szocioterapeuta

Forrás:

Horti Mária, Ábrahám Ildikó (2009): Gyász és krízis. In: Csürke és mtsai (Szerk.): Mindennapi Kríziseink. Oriold Kiadó.

Kárpáthy Ágnes (2002): A gyász szociológiája.