Barátkozás virtuális térben

Volt egy olyan időszak az életemben, amikor nehezemre esett szóba elegyedni számomra ismeretlen emberekkel, nehezen tudtam kapcsolatot kialakítani az osztálytársaimmal. Olyan gondolataim voltak, hogy valamit rosszul mondanék, nevetségessé válnék mások szemében, nem lennék szimpatikus, rögtön az elején elrontanám, tehát esélytelen, hogy kialakítsak bármiféle kapcsolatot, így inkább meg sem próbáltam. Ez viszont egy idő után oda vezetett, hogy tényleg nem volt olyan személy az életemben, akihez fordulni tudtam volna, akivel kellemesen eltölthettem volna az időt, vagy akivel közös kedvteléseket tudtam volna űzni. Ha ezek ismerősek számotokra is, érdemes továbbolvasnotok.

 

     Mivel nagyon egyedül éreztem magam, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne internetes felületeken megpróbálni ismerkedni. Ennek abban is láttam az előnyét, hogy akár hobbik mentén is meg tudok ismerkedni másokkal, ami már egy közös pont alapból, és sokkal könnyebb elkezdeni a beszélgetést úgy egy másik féllel, hogy tudunk beszélgetni olyan dologról, ami mindkettőnket foglalkoztat. És nekem például könnyebb volt írnom akkor, mint beszélnem. Természetesen, érdemes körültekintőnek lenni. Ha nem álltok készen heteken át tartó internetes beszélgetés, levelezés után sem a személyes találkozóra, akkor nem kell belemennetek csak azért, hogy nehogy „elpártoljon” tőletek a másik. Ha a levelezőpartneretek valóban kíváncsi rátok, türelmes lesz veletek, és meg fogja várni, amíg azt mondjátok, hogy most már menne a személyes találkozás is. Amikor valaki nagyon erőltetné a dolgot, és ezen múlik az ő figyelme, kedvessége, érdemes elgondolkodni azon, hogy biztosan a megfelelő emberrel leveleztek-e.

 

     Nekem sok pozitív tapasztalatom volt. A legjobb barátaimat interneten ismertem meg. Sok esetben olyan emberek próbálnak barátkozni az interneten, akiknek szintén nehezebb először személyesen, nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Arra is jó színtér lehet, hogy mélyebbé tudjon válni egymás megismerése, mert két iskolai tanóra közt nem biztos, hogy feljönnének azok a dolgok, amik egy-egy levelezés során már említésre kerülnek, s amik szintén ahhoz járulnak hozzá, hogy megkönnyítsék a személyes találkozást, hiszen azt érzitek, hogy egyre jobban megismeritek a másikat, és csökkennek azok a frusztrációk, amiket az elején is írtam, hogy megjelenik a félelem például attól, hogy nehogy rosszat mondjatok majd. Mert ezt már felváltja inkább az, hogy tényleg kíváncsiak vagytok egymásra. Szóval biztatnálak arra titeket, hogy ha biztonságosnak érzitek, akkor már érdemes a személyes találkozót is felvetni, mert személyesen azért más, és ott elkezdődik annak is a gyakorlása, hogy nyittok a világ felé, hogy kiléptek a komfortzónátokból, s ezáltal is fejlődtök, a későbbi kapcsolatteremtést pedig szintén segíti, mert lesz már sikerélményetek. Nekem bevált!

Bollók Eszter

#szabadidő
#számítógép