Lélektér estek - 2019. 12. 11. - Mit kezdjünk az őseinkkel?

Ismét telt házas előadás valósult meg a Lélektér estek keretében, melyet a Nemzeti Együttműködési Alap támogat. Dr. Koltai Mária pszichiáter előadása a családi ősökről, a transzgenerációs mintázatokról szólt. A tudományos tények mellett számos irodalmi példát hozott, József Attila soraival indított, majd olvasott Máraitól, Eszterházy Pétertől... A művészetek több területét megjelentette illusztráció gyanánt, így Zorán: Apám hitte című zenéjét is meghallgathattuk, és a klasszikus festményeken túl a népművészet remekeit, a hímzett falvédőket is felsorakoztatta a nézők számára. 

Beszélt az ősök hagyatékairól, a családi mítoszokról, értékekről, titkokról, traumákról, veszteségekről és a feldolgozásukról, a modellként szolgáló szülői szabályokról, a családi kapcsolatrendszerekről, a kapcsolati etikáról, a családfa ismeretének fontosságáról és még sok másról. 

A művészeti példák mellett a pszichológia neves szereplőinek hagyatékába is bepillantást nyerhettünk, Freud, Böszörményi-Nagy Iván, Szondi Lipót és Orvos-Tóth Noémi neve is elhangzott.

Dr. Koltai Mária előadásáról készült videófelvétel megtekinthető YOUTUBE CSATORNÁNKON

Az előadáson készült további fotók ITT érhetők el.

Az előadás végén értékes szakirodalmi ajánlást kaphattak a résztvevők, továbbá "Családi örökségeink" gyakorlatsort, melyeket alább közzéteszünk.

 

A témához ajánlott szakirodalmak:

ANNE A.SCHÜTZENBERGER: ŐS-SZINDRÓMA MEDICINIA KIADÓ, 2016

CATHERINE DUCOMMUN-NAGY: LOJALITÁS EXIT KIADÓ, 2014

DANIEL N. STERN: ANYA SZÜLETIK ANIMULA,

DANIEL N. STERN: AZ ANYASÁG ÁLLAPOTA ANIMULA, 1995

DR. EIA ASEN: A BOLDOG CSALÁD ÉS A HOZZÁ VEZETŐ ÚT PARK KIADÓ, 1997

ELSE-MARIE VAN DEN EERENBEEMT, AMMY VAN HEUSDEN: A VÁLTOZÓ EGYENSÚLY OINCIDENCIA KFT., 2001

JOHN BYNG-HALL: MUNKÁM CSALÁDI SZKRIPTEKKEL ANIMULA KIADÓ, 1995

JUDITH HERMAN: TRAUMA ÉS GYÓGYULÁS HÁTTÉR KIADÓ-NANE EGYESÜLET, 2011

JUDITH VIORST: SZÜKSÉGES VESZTESÉGEINK HÁTTÉR KIADÓ, 2002

KOLTAI MÁRIA (SZERK.): CSALÁD-PSZICHIÁTRIA-TERÁPIA MEDICINA KIADÓ, 2003

MARK WOLYNN: ÖRÖKÖLT CSALÁDMINTÁK ÉDESVÍZ KIADÓ, 2017

ORVOS-TÓTH NOÉMI: ÖRÖKÖLT SORS KULCSLYUK KIADÓ, 2018

TÓTH BORBÁLA: SORSUNK REJTETT MINTÁZATA KAIROS KIADÓ, 2017

 

  1. Családi örökségeink gyakorlat

Rajzold fel a családfádat-legalább három generációig visszamenőleg. Írd fel a születési-halálozási dátumokat, betegségeket, jelöld a legfontosabb adatokat.

A családfád tanulmányozása során gondolkodj el a következő kérdéseken:

  • Kik voltak a szüleim, nagyszüleim?

  • Milyen értékek ( lelki, szellemi, társadalmi) értékek irányították az életüket?

  • Milyen kiemelkedő események befolyásolták döntően az életüket?

  • Hogyan néztek szembe a nehézségekkel?

  • Ki hozott döntéseket, milyen téren?

  • Milyen volt a munkához való viszonyuk, beállítódásuk?

  • Hogyan kezelték a pénzt, hogyan szórakoztak, játszottak?

  • Mi volt a nők szerepe a családban?

  • Mi volt a férfiak szerepe, feladata a családban?

  • Lehetett-e szexualitással kapcsolatos témát szóbahozni? Ha igen, hogyan?

  • Hogyan nevelték a gyermekeket ( dicséret, jutalom,büntetés, fegyelem)?

  • Hogyan oldották meg a konfliktushelyzeteket?

  • Milyen volt a szüleim egymáshoz való viszonya?

  • Milyen volt a rokonokkal való kapcsolat?

  • Hogyan élték meg és fejezték ki istenbe vetett hitüket?

  • Kit érzetem magamhoz legközelebb?

  • Mi volt az én szerepem a családban?

  • Hogyan fejezték ki a gyöngédséget, a szeretetet?

  • Hogyan fejezték ki a haragot, az indulatokat?

  • Mi okozott nekem örömet?

  • Mi okozott nekem nehézséget?

  • Visszatekintve miért vagyok hálás, mi hiányzott?

  • Mit szeretnék másképp tenni a saját házasságomban, családomban?

  • Milyen mintát szeretnék követni, gyermekeimnek is tovább adni?

( Házastársaddal , pároddal  beszéljétek meg a külön-külön elvégzett gyakorlat tanulságait , élményeit. Figyelmesen hallgassátok meg egymást! Gondolkodjatok el azon, hogy miképpen befolyásolja a két eredeti család lelki öröksége családi életeteket!)

 

  1. Nevem története

Családnevünk honnan ered, mit jelent, milyen üzenete van számomra? Milyen névadási szokások jellemezték a családomat? Kitől kaptam a keresztnevemet, milyen érzések fűződnek hozzá, illik-e hozzám? Összeillik-e családnevemmel, hordoz-e számomra valamilyen jelentést, nehézséget vagy büszkeséget?

 

3.  Születésem története

      „ Itt ringatták bölcsőm, itt születtem…”

Idézd fel, milyen történetet meséltek szüleid, családtagjaid a fogantatásod, születésed körülményeiről.

Majd engedd el magad egy kényelmes karosszékben, ha jól esik, húnyd be a szemed, és próbáld meg könnyedén ellazulva elképzelni a helyet ahol megszülettél, ahol a bölcsőd ringott.

  • Képzeld el, kik állnak a bölcsőd ( kiságyad) körül?

  • Milyen arccal néznek reád?

  • Mitől féltenek?

  • Mire szánnak?

  • Mit kívánnak neked?

  • Milyen életet remélnek számodra?

  • Kire hasonlítasz?

  • Mit kaptál tőlük?

  • Idézz fel egy olyan mondatot, ami az ő üzenetük , neked szól és számon tartod az életedben.

  • Mit köszönnél meg nekik?

  • Milyen üzenetet , mondatot- mondást-útravalót adnál tovább  a te utódaidnak?

4. Férfi és női sorsok, történetek a családomban

Nézegesd a családfádat, keress néhány fényképet, apró emléket, régi tárgyat, amelyekhez családi történetek fűződnek. Előkereshetsz régi szakácskönyvet, ételreceptet, falvédőt,  kézimunkát , amelyek elődeidtől származnak. Mit mesél róluk a családi legendárium, hogyan éltek, szerettek, szenvedtek, hogyan állták meg a helyüket nehéz időkben, milyen emberek voltak? Ha elbuktak, elvesztek, mi volt a végzetük? Mit üzennek neked és az utódoknak a női és férfi szerepekről, sorsról? Hogyan kapcsolódtak egymáshoz,hogyan ápolták a párkapcsolatukat, mit üzennek a hűségről, az anyaságról és apaságól?

 

  1. Hogyan jelenik meg a hűségem a családom, felmenőim iránt?

Keress, kutass magadban egy szokást, attitűdöt, dolgot, szenvedélyt…stb , amit magától értetődően csinálsz, ismételsz, mégis van benne valami furcsa, szokatlan, érdekes, én-idegen! Lehetséges, hogy valamely családtagodhoz, felmenődhöz, ősödhöz fűződő lojalitásod („hűséged”)  jelenik meg benne, vagy tükröződik általa.

    Kitől vehetted át? Vajon milyen befejezetlen, korábbi generációs témát, vagy ügyet tükrözhet? Hogyan változtathatnál rajta (ha kell)?

 

6.  „Érdemek Főkönyve: „adás/kapás  egyensúlya

Jelenlegi és származási családodban ki mit ad, ad-e olyat, ami egydei,/uinoqalis,elismeri-e, amit kap, hogyan fejezi ezt ki,hogyan teszi lehetővé a másik számára, hogy adhasson/elfogadhasson, kitől kapta, mit kapott, kap…??? Elismerik-e a többiek, amit tőle kapnak, hogyan, milyen módon?

Fotók: Péter Alexandra