Dr. Szemelyácz János előadására óriási volt az érdeklődés, megtelt a terem, és hosszú várólista volt az esetlegesen felszabaduló helyekre, sokan nem lehettek ott, akik szerették volna meghallgatni az addiktológust.
Érdekes gondolatfelvetések, a téma súlyosságát feloldó humor és sok meglepő információ jellemezte a szerda estét. Hallhattunk arról, hogy serdülőkorban mennyire jelentős az élménykeresés, az unalom a különböző szerek kipróbálása, használata tekintetében. Az alkoholfogyasztás a kamaszok nagy problémája, elterjedt az úgynevezett "rohamivás", ami öt adag ital gyors elfogyasztását jelenti, ez kb. 100-130 gramm alkohol bevitele a szervezetbe. Magyarországon a fiúk világelsők ebben, a lányok a harmadik helyen állnak. Szó volt arról, hogy a dohányzó kamaszok kétharmada olyan családból származik, ahol a szülők is dohányoznak. Az utóbbi években csökkent a kábítószer-fogyasztás, ami a pszichiáter szerint az okostelefonok elterjedésének köszönhető, a telefonjaikkal elfoglalt fiatalok kevésbé unatkoznak, a kütyük okoznak függőséget. Beszélt érintőlegesen a dizájner drogok súlyos következményeiről, hogy néhány év szerhasználat után akár huszonéves korra teljesen elbutulhat a dizájner drogok fogyasztója.
Szervezetünk hírei
Az Ifjúsági Lelki Elsősegély pécsi csapatának fesztiváljáró tagozatával idén is találkozhattatok a Fishing on Orfűn június 26. és 29. között.
>>Légrádi Nóra mentálhigiénés szakember, coach és gyászcsoport-vezető zárta a Lélektér estek 2023/2024-es évadát "Hogyan ne égjünk ki anyaként?" címmel.
>>14-28 év közöttiek pályázhatnak két korcsoportban 10 másodperc és 3 perc közötti kisfilmmel valamilyen lelki probléma, nehéz élethelyzet vagy az Ifjúsági Lelki Elsősegély bemutatásával. A nyertesek 40.000 Ft értékű Media Markt utalványban részesülnek, a 18 év alatti győztes mentora 10.000 Ft értékű utalványt kap.
>>