Miért szeretem, aki bánt?

A gyerekkorból a kamaszkorba érve életünket nagymértékben a társas kapcsolataink, azon belül is a szerelmi kapcsolataink kezdik el befolyásolni. Ezek minősége nagymértékben hatással van jóllétünkre, lelki állapotunkra és úgy általánosságban véve a mindennapjainkra. Bizonyára sokan megtapasztaltuk már – akár saját bőrünkön, akár egy barátunkén – azt, amikor valaki egy számára már-már romboló kapcsolatban marad sokszor annak ellenére is, hogy tisztában van annak negatív voltával. Jogosan tesszük fel magunknak ilyenkor a kérdést, hogy miért tesz magával ilyet valaki, ha tudja, hogy ez nem jó, nem épül belőle hosszútávon, és valószínűleg túl fényes jövője sincs a dolognak. Nagyon fontos, hogyha valakit ebben az élethelyzetben látunk, próbáljuk megérteni, hogy ez a probléma sokkal mélyebben gyökerezik annál, minthogy egyszerűen megvonjuk a vállunkat, és csak annyit mondjunk, hogy „Hiszen ez az ő baja, megérdemli, ha nem lép ki belőle.”

„Meséld el, hogyan szerettek, és én elmondom, hogyan szeretsz!”

- mondja Esther Perel párterapeuta. Ez a mondat pedig elvezet minket egy igen bonyolult, ám annál érdekesebb elmélethez, amely szerint felnőttkori kapcsolódásunkat nagymértékben áthatja az, hogy kisgyermekként mit tapasztaltunk meg. Annak függvényében tehát, hogy csecsemőként szüleink hogyan reagálták le szükségleteinket, különböző kötődési mintázatok alakulnak ki bennünk. Eszerint – leegyszerűsítve – megkülönböztethetünk biztonságosan kötődő személyeket (amikor az anya a gyermek szükségleteit azonnal, és megfelelő módon elégíti ki) és bizonytalanul kötődő személyeket (amikor az anya a gyermek szükségleteire nem, vagy nem megfelelő módon reagál). John Bowlby pszichiáter szerint ezt a mintázatot visszük át a későbbi társas kapcsolatainkra.

A biztonságosan kötődő személyek, mivel kellő támogatást kaptak gyermekkorukban, megfelelő énképpel és önbizalommal indulnak el a világban, és ez segíti őket abban, hogy párkapcsolataikban is a stabilitást keressék. Tisztában vannak értékeikkel, tudják, hogy nem szükséges különleges erőfeszítést tenniük azért, hogy elfogadják, és megértsék őket, és nagyobb eséllyel ismernek fel egy számukra negatív helyzetet, majd lépnek ki belőle. Ezzel ellentétben azonban a bizonytalanul kötődő gyermekekből, ha nem sikerül feldolgozni a gyermekkori problémáikat, nagy valószínűséggel bizonytalanul kötődő felnőtt válik, aki úgy érzi, puszta jelenléte nem elég ahhoz, hogy őt elfogadják, emiatt tehát folyamatosan tennie kell azért, hogy „szeretve legyen”. Ők sokkal nagyobb eséllyel kerülnek bele egy olyan kapcsolatba, amely bántó és romboló számukra, hiszen ezt a mintát hozták korábbról, számukra ez az ismerős és elfogadott.

Megváltoztathatók, áthuzalozhatóak-e korábbi kötődési mintáink?

Bizonyára sokunkban felmerül ezután a kérdés, „hogyha rossz mintát hoztam otthonról, akkor már nem is élhetek boldog párkapcsolatban?”. A válasz pedig egyértelműen a NEM. 😊 Mindig és mindenre van megoldás! A legfontosabb, hogy felismerjük, hogy problémával állunk szemben, és merjünk segítséget kérni. Megfelelő önismereti munkával, kellő időráfordítással és egy jó szakember segítségével átírhatjuk korábbi negatív berögződéseinket, és úrrá lehetünk a bizonytalan kötődési mintázatainkon.

Szűcs Mónika pszichológus

Forrás:

J. Bowlby (1969): Attachment and loss. Basic Books, New York, NY