Mi játszódik le bennünk szakítás után?

Nemrég ért véget a párkapcsolatod, és úgy tűnik, mintha teljesen egyedül lennél az érzéseiddel, senki nem értene meg igazán? Fontos, hogy tudd, minden, amit jelenleg érzel, jogos és valós. Ebben a cikkben egy elmélet segítségével igyekszem bemutatni, hogy nagyjából mit is élünk át egy ilyen veszteséges szituáció során.

Egy számunkra fontos személy elvesztése – legyen az egy barátság vagy egy párkapcsolat vége – hasonló érzéseket indít el bennünk, mintha egy közeli hozzátartozónk halálával kellene szembenéznünk. Éppen ezért a szakítás folyamatának leírásához gyakran veszik alapul Elisabeth Kübler-Ross (1969) 5 lépcsős modelljét, amelyben a gyász szakaszait próbálja megfejteni. Az ő elképzelésében ez a következőképpen néz ki:

1. Tagadás: a hirtelen sokk hatására – még, ha egyébként voltak is előjelei a szakításnak – nehéz feldolgozni, és elhinni, hogy ami velünk történik, az valós. Ilyenkor előfordulhat, hogy valaki nagyon heves érzelmeket él át, de ennek ellenkezője, a teljes érzelmi bénultság is felléphet. Ebben a fázisban gyakran képtelenek vagyunk szembe nézni a helyzettel, és különböző kifogásokat gyártunk, amik esetlegesen azt implikálhatják bennünk, hogy még nincs minden veszve, visszafordítható a dolog.

2. Harag: a második szakaszban kezd tudatossá válni a szakítás ténye. Ilyenkor nagyon erős érzelmek jelennek meg, a gyászoló próbál felelősöket keresni a kialakult helyzet kapcsán. Az esetek egy részében ez eredményezheti azt, hogy volt párunk minden egyes korábbi lépését igyekszünk kritizálni, és hajlamosak lehetünk arra is, hogy a pozitív emlékeket háttérbe szorítsuk. Az sem ritka, hogy saját magunkat kezdjük el okolni a kapcsolat megszakadása miatt.

3. Alkudozás: amennyiben tagadás fázisa során nem sikerült tudatosítani magunkban, hogy a kialakult helyzet valódi, és „bűnöst” sem találtunk, akit okolhatnánk, akkor könnyen hajlamossá válunk arra, hogy különböző alternatívákat soroljunk fel, amivel megmenthettük volna a kapcsolatot. „Ha máshogy viselkedtem volna”, „Ha elnéztem volna neki azokat a dolgokat, amik miatt sokszor veszekedtünk.”, akkor talán minden másképp lett volna. Ezek azonban mind csak késleltetik a gyászmunka sikerességét, azaz a szakítás feldolgozását.

4. Depresszió: ebben a fázisban találkoznak egymással pozitív és negatív érzéseink, a jó és a rossz emlékek egyaránt. Egyre racionálisabban gondolkozunk az elvesztés tényéről. Szép lassan elfogadjuk, hogy ami megtörtént, az valós és jó eséllyel visszafordíthatatlan, ezzel pedig elősegítjük, hogy a következő szakaszba kerülhessünk.

5. Elfogadás: a gyászfolyamat végére érve mindennapjainkat már nem a másik személyhez fűződő gondolataink kötik le, és egyre könnyebben tudunk nyitni a külvilág illetve mások felé. Újra meglátjuk magunkban és a többiekben a szépet, tudunk örülni annak, ami körülöttünk történik. Bűntudatunk is alább hagy, esetleges testi tüneteink is megszűnnek.

Így néz ki tehát nagyjából a Kübler-Ross által felvázolt modell. Fontos azonban megjegyezni, hogy a lépések nem mindig követik egymást időrendben, sőt, az is előfordulhat, hogy valamely szakasz kimarad, esetleg később térünk vissza hozzá.

Láthatod tehát, hogy az itt leírt érzések teljesen természetesek, de ha úgy érzed, hogy nem tudsz megbirkózni a helyzettel, illetve túlzottan elhatalmasodik rajtad a szomorúság, akkor mindenképp érdemes segítséget kérned, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy az élet egy bizonyos szakaszában elakad. Ilyenkor hívhatod a 13700 ingyenes lelki elsősegély számot hétfőtől péntekig 17-21 óra között. Van, aki meghallgat!

Szűcs Mónika pszichológus