„Fagyállót ivott egy nyolcadikos fiú a tanára miatt, aki folyamatosan megalázta és csúfolta őt”; „Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!” – üvöltötték autósok a Margit hídról leugrani készülő fiúnak”; „Meztelen fotóval zsarolták, öngyilkos lett egy 17 éves kaliforniai fiú” – csak néhány szalagcím az elmúlt napok szomorú történései közül, amelyek újra ráirányítják a figyelmet az öngyilkosság-megelőzés fontosságára. Pedagógusként elszörnyedünk azon, milyen súlyos állapotba tud kerülni egy diák, ha nem figyelnek rá oda, elhanyagolják a szükségleteit, érzelmeit, ha nem segítik személyiségfejlődését, bántalmazzák vagy veszélyeztetik őt. Az arra érzékeny serdülők, a napokban történő esetek hatására, intenzívebben gondolkodhatnak az öngyilkosságon, ezért most különösen fontos a fokozott figyelem és törődés a felnőttek részéről.
Az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok vagy öngyilkossági kísérlet veszélyeztető helyzetnek minősül, ami azonnali beavatkozást igényel. Ahogy az öngyilkossági kísérlet is több tényező összjátéka, úgy annak megelőzése is a társadalom tagjainak együttműködésén nyugszik. Ebben a folyamatban mindenkinek van felelőssége! A fiatal korosztály számára, ahol vezető halálokot jelent az öngyilkosság, különösen fontos, hogy a család és az iskola, ahol legtöbb idejét tölti, együttműködjön a gyerek érdekében, felismerje a veszélyeztető jeleket, és megelőzze a tragédiát. A gyermekek öngyilkossági kísérlete, önsértő magatartása azonnali cselekvést kíván meg a környezet részéről, mégis a felnőttek sokszor vonakodnak közbeavatkozni. „Hátha mégsem akkora a baj”, „majd mások megoldják”, „kinövi”, „csak fenyegetőzik” – gondolhatják sokan, amikor az öngyilkosság lehetőségét hangoztatja a diák. Valójában senki sem „jókedvében”, mások bosszantása vagy manipulálása miatt fontolgatja azt, hogy véget vet az életének. Ezeket a kijelentéseket ezért mindig vegyük komolyan és tekintsük őket segélykiáltásnak, ne bagatellizáljuk!
A halál, haldoklás, gyász mellett az öngyilkosság tabu a társadalmunkban, ami miatt nem beszélünk róla. A tabu mellett rengeteg téves hiedelem, félreértés és elhárítás uralkodik az öngyilkossággal kapcsolatban. Ilyen például az, hogy aki az öngyilkosságot hangoztatja, arról beszél, az úgysem teszi meg, vagy ha rákérdezünk az öngyilkossági gondolatokra, azzal ártunk. Az viszont igaz, hogy a legtöbben nem meghalni akarnak, hanem másként élni. Ehhez azonban segítségre van szükségük a felelős felnőttektől. Egy fiatal körül szerencsés esetben két biztonsági háló is van: a család és az iskola. A pedagógusok jelzőrendszeri tagként kiemelt felelősséggel bírnak az öngyilkosság megelőzésében, a bajban lévő diák felismerésében és megfelelő ellátásba juttatásában.
Legyünk nyitottak diákjainkra, kezdeményezzünk velük beszélgetést, ha bajt sejtünk. Fejezzük ki aggodalmunkat és segítő szándékunkat, hogy ő fontos nekünk, és vonjuk be a szülőket is. Alakítsunk ki velük kapcsolatot, és legyen gyanús, ha a korábban kedvelt tevékenységei iránt érdektelen, ha alvása, evése szélsőségesen megváltozik, ha hangulata, közérzete tartósan negatív, gyakran sír. Problémát jelez, ha önmagát, környezetét és a jövőjét csak negatívan látja, ha depressziós tüneteket mutat, sokat szorong és reménytelen, önvádlás és értéktelenségérzés gyötri. Minden közül a legfontosabb figyelmeztető jel az öngyilkosság hangoztatása, a szuicid gondolatok, tervek, fantáziák és a halálvágy megjelenése, amelyet nem csak a szakember vehet észre! Nagyon sokan beszélnek környezetükben a halálról, meghalásról, reménytelenségről és kilátástalanságról, mielőtt az öngyilkosság mellett döntenének. Ezek a közlések lehetnek indirektek is, amikor az érintett hosszú utazásról, alvásról, elvágyódásról beszél. Előfordul az is, hogy a serdülő inkább a barátjának, osztálytársának mondja el, mi bántja, és nem akarja a szüleit vagy a tanárt bevonni. Ekkor fontos tudatosítani a diákokban, hogy nekik nem kell egyedül cipelni a terhet, főleg akkor, ha az olyan „titok”, ami az öngyilkossággal kapcsolatos. Osszák meg, kérjenek segítséget felnőttől, ez nem árulkodás, hanem életmentő tett lehet.
Az iskolában sok helyen dolgozik gyermekvédelmi felelős, iskolai szociális segítő, iskolapszichológus, védőnő, gyermekorvos. Ha ők nem, vagy nehezen elérhetők, akkor minden településen működik család- és gyermekjóléti szolgálat, amely segíthet az eligazodásban. Pedagógusként konzultálhatunk lelki elsősegély szolgálatok képzett telefonos ügyelőivel is, például hívhatjuk a 137-00 telefonszámon az Ifjúsági Lelki Elsősegély szolgálatot este 5 és 9 között. Kritikus helyzetben pedig, amikor távol a segítség, bizonytalanok vagyunk, és talán a szülő sem együttműködő, hívjunk mentőt (112). Ezzel életet menthetünk! Tájékozódjunk, informálódjunk az öngyilkosság-megelőzés lehetőségeiről, tartsunk ezzel kapcsolatos szakmai napot és informáljuk a diákokat is, vészhelyzetben mi a teendő.
Az öngyilkosság megelőzése közös feladatunk, segítsük és támogassuk egymást ebben, hogy egy olyan generációt tudjunk nevelni, ahol nem tabu és szégyen a mentális nehézségekről beszélni és segítséget kérni.
Az öngyilkosság-megelőzésről szóló más cikkeink IDE kattintva olvashatók!
Flach Richárd pszichológus
Szervezetünk hírei
Dr. Boros Julianna szociálpolitikus, a PTE egyetemi adjunktusa tartott előadást a Lélektér estek novemberi alkalmán "A szegénység fogságában - Reménytelenség és lehetséges kiutak" címmel.
>>Bodó-Varga Zsófia klinikai szakpszichológus, családterapeuta-jelölt, egyetemi oktató, egykori ügyelőtársunk tartott előadást Testvérek címmel.
>>Október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján konferenciát szervez Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.
>>