Tudom, hogy rossz, de nem minden az…

Elég gyakran találkozom mostanában azzal a mondattal, hogy „minden rossz”. Amikor ez a mondat elhangzik tudom, hogy valami baj van, ami kibeszélésre és megoldásra vár. „Valami”(!) és nem pedig „minden”. Had fejtsem ezt ki egy kicsit jobban.

A pszichológiában ezt a folyamatot katasztrófizációnak hívják. Ez azt jelenti, hogy az egyén egy negatívan megélt esemény alapján az egész életét egy katasztrófa sújtotta területnek látja, amely béna és sohasem fog működni. Ha valaki egyest kap matematikából és úgy gondolja, hogy egy matematikai analfabéta, aki még a Burger Kingben sem lehet konyhai kisegítő, mert ott is meg kell majd számolni a hamburgereket, akkor ő bizony katasztrófizál. Fontos látni, hogy a katasztófizálás mögött valós probléma áll, de ez csak a kiváltója ennek a fekete-fehér és szélsőséges gondolkodásnak.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hát először is megkeresni a tényleges problémát. Ez lehet egy kis bosszúság, vagy valami komoly dolog is, viszont van eleje és vége, van súlya és körül lehet határolni. Mivel aki katasztófizál, mindent sötétnek, megfoghatatlannak és kilátástalannak talál, segítenünk kell neki megtalálni, és körül határolni azt, ami az egészet okozta, mert így tudjuk a megoldhatatlant kézzelfoghatóvá tenni számára. Segítenünk kell neki értékelni és súlyozni azt, ami kiváltotta belőle ezt a kétségbeejtő jövőképet: találjuk meg azt a „valamit” a „mindenben”. Ami viszont ennél is fontosabb: adjunk neki reményt! Mondjuk el neki, hogy ami történt, tényleg baj, de képes megoldani, hogy képes túljutni a problémán, és van merre és miért tovább haladnia.

Ha pedig úgy gondoljuk, hogy ez túlmutat rajtunk, mert olyan nagy a baj és nem tudunk neki mit mondani, akkor sem kell megijedni. Ha nem tudod, hogy hogyan oldd meg, akkor keress valakit, aki segít kitalálni, és ne feledd, mi mindig szívesen segítünk neked, csak hívnod kell az Ifjúsági Lelki Elsősegélyt a 137-00 ingyenes számon.

Szabó Árpád pszichológus