Anya, hagyjál már!

Bizonyára sok fiatal számára ismerős a fenti mondat, ugyanakkor eleinte ez a lázadás furcsának tűnhet mind a szülő, mind pedig a kamasz oldaláról. Miért is történik mindez? Ennek megértéséhez Erikson 8 szakaszból álló pszichoszociális fejlődéselméletéről írok, melynek alapja, hogy minden életszakaszt egy krízis határoz meg, és egy állomás akkor zárul le sikeresen, ha az adott krízis megoldódik. Ezek közül most az 5. – a tinédzserkorra vonatkozó – lépést mutatom be részletesebben.

Csecsemőkorban a legtöbb gyermek életében a szülei jelentik a biztonságos bázist, ők azok, akik minden helyzetben támogatják, legyen szó anyagi javakról, vagy érzelmi támaszról. Ebben az időszakban a gyermek véleményét, világról alkotott képét nagymértékben befolyásolja az, hogy édesanyja vagy édesapja hogyan gondolkozik az adott dolgokról. Az óvodás/kisiskolás korba érve megjelennek a kortárs kapcsolatok, valamint a pedagógusok is, így ez a kép valamivel árnyaltabb lesz, már az ő nézőpontjuk is képbe kerül.

A serdülőkor azonban ennél is nagyobb fordulópontot jelent életünkben. Erikson elméletét alapul véve ebben az életszakaszban a tinédzser elkezd foglalkozni azzal, hogy milyennek tűnhet mások szemében. Keresi önmagát, ennek értelmében kísérletezik, sok szerepet kipróbál, mire megtalálja, melyik is illik hozzánk a leginkább (legyen szó akár az öltözködésről, a zenei ízlésről vagy a pályaválasztásról). Ez kezdetben furcsa lehet a szülő számára, hiszen ezidáig gyermeke leginkább a családi normák és hagyományok mentén haladt, azonban a kamaszkorban elképzelhető, hogy rájön, egy teljesen más utat szeretne folytatni. A legtöbb esetben ez az identitáskeresés sok vitával, lázadással és konfliktussal jár. A kamasz igyekszik megtalálni önmagát, próbál leválni a szüleiről, bár teljes mértékben ezt még nem tudja megtenni. Magatartásában egyszerre fedezhetőek fel gyermeki és felnőttes vonások is. A kortársak befolyása sokkal erősebben hat személyiségének formálódására. Amennyiben ez a szakasz sikeresen zárul, a serdülő képes lesz arra, hogy összehangolja az önmagáról megszerzett információkat azzal a képpel, amit a külvilág alkot róla, képessé válik meghatározni önmagát.

Erikson kitér arra is, hogy mi történik akkor, amikor a serdülőkori krízis megoldása sikertelenül zárul. A kamaszkorban tipikusan az alábbi nehézségek merülhetnek fel:

• Moratórium vagy halasztás: a krízis megjelenik, viszont a serdülő nem tud elköteleződni egy szerep mellett sem, így továbbra is különböző szerepeket próbál ki.
• Korai zárás: a krízis nem jön létre, és az egyén többnyire a szülei értékrendje alapján köteleződik el anélkül, hogy szerepeket próbálna ki.
• Identitásdiffúzió: egy olyan állapot, amikor a serdülőkort nem haladja meg a gyermek, hanem az életformává válik, állandósul. Gyakran jellemző, hogy visszacsúszik egy korábbi fejlődési szintre. Sokszor vezet túlzott alkohol- vagy kábítószerfogyasztáshoz.

Összességében tehát elmondható, hogy a kamaszkori lázadás egy normálisnak tekinthető folyamat, ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy bármennyire is próbálgatjuk határainkat, és igyekszünk megtalálni helyünket a világban, mindig tartsuk szem előtt, viselkedésünkkel ne ártsunk sem magunknak, sem pedig a környezetünknek.

A serdülőkor sok kihívást állít elénk, melyekkel nem mindig boldogulunk egyedül. A problémáidról beszélhetsz az Ifjúsági Lelki Elsősegély 13700 ingyenes telefonszámát felhívva, van, aki meghallgat!

Szűcs Mónika pszichológus

Forrás:

Erikson, Erik (1956). "The problem of ego identity" (pdf). Journal of the American Psychoanalytic Association 4: 56–121.