Párkapcsolati tükör

Művészetterápiás önismereti csoport indul Pécsen februártól "Párkapcsolati tükör" címmel. Kormos Balázst, a két csoportvezető egyikét kérdeztük erről.

 

- "Párkapcsolati tükör" a februárban induló önismereti csoport címe. Mit takar a cím?

- Régóta szerettünk volna egy párkapcsolat témájú önismereti csoportot indítani, hiszen ez az életünknek egy meghatározó területe. Tapasztaljuk, hogy sok fiatal egyedülálló számára nehéz a pártalálás, akik pedig már elköteleződtek és tartós kapcsolatban élnek, érezhetik úgy időnként, hogy valami megrekedt, vagy egyszerűen „csak” fejlődést, változást szeretnének a kapcsolaton belül. Hajlamosak vagyunk a külső tényezőknek tulajdonítani a párkapcsolati nehézségeinket, miközben számos helyzet rajtunk múlik, belőlünk fakad, és az önismeretben rejlenek a megoldáshoz vezető utak. A „Párkapcsolati tükör” című csoportunk célja, hogy hozzásegítse a résztvevőket a párkapcsolati igényeik és működésük megértéséhez. Az általunk ajánlott gyakorlatok és feldolgozási technikák hozzájárulnak, hogy tudatosabban foglalkozzunk a párkapcsolati mintáinkkal, elakadásainkkal, szorongásainkkal és azok hátterével. Az alkalmak során a fókuszt a személyes történetekre és élményekre helyezzük, és közösen keressük a lehetséges válaszokat és az esetleges változtatási irányokat a csoporttagok igényeihez igazodva.

 

- A leírás szerint ez egy művészetterápiás csoport. Hogyan kell ezt elképzelni?

- Főleg képzőművészet- és irodalomterápiás eszközökkel dolgozunk, némi mozgással, esetleg zenével kiegészítve. Képekkel, szövegekkel, mozdulatsorokkal vagy akár zene felhasználásával közelítünk a kérdéseinkhez, belső világunkhoz. A tapasztalatunk és a módszerünk lényege az, hogy ezek segítségével könnyebben hozzáférhetővé válnak olyan érzések, vágyak, hiányok és más lelki tartalmak, amelyek a hétköznapi kommunikációban nehezen, vagy csak töredezetten megfogalmazhatók, anélkül, hogy értenénk a személyes működésünk hátterét. Ebben támogat minket az elfogadó és titoktartásra épülő csoportlégkör. A folyamat fókuszában a megértés áll, amely segít tudatosabban rálátni a működésünkre. A cél, hogy a csoporttagok szabadon kifejezhessék magukat.

- Ezek szerint maga az alkotás van a középpontban?

- Az általunk alkalmazott módszer a feldolgozásra és a létrejött művek megértésére helyezi a hangsúlyt, vagyis a csoportjainkon az alkotás létrehozása csak a kezdet, utána következik a lényegi rész: a befogadás, az élmények megosztása és az értelmezés. Egyáltalán nem fontos, hogy "művészi igényességű", professzionális alkotások szülessenek, mivel nem az esztétikai minőség a lényeg. Bármilyen, hétköznapi kreativitással létrehozott mű hordozhat (és szemléletünk szerint hordoz) lelki tartalmakat, mi pedig erre koncentrálunk. Éppen ezért a csoportra olyanok jelentkezését is várjuk, akik úgy érzik, semmilyen affinitásuk sincs a művészetekhez. Annyi a fontos, hogy a nyitottság és kíváncsiság ne legyen eltemetve bennünk.

 

- Mit lehet tudni a csoport szervezeti hátteréről és a csoportvezetőkről?

- A Pécsi Művészet- és Szocioterápiás Kör egy 5 éve életre hívott, szakmai-baráti önszerveződő közösség, mely időről időre csoportfoglalkozásokat hirdet Pécsen, különböző témákkal, elsősorban felnőtteknek. Tervben van a Belső Lépés elnevezésű mentálhigiénés műhely megalapítása, aminek keretében a szolgáltatásaink az egyéni tanácsadással is bővülnek. (www.belsolepes.hu) Ezt a csoportot Székely Zsuzsannával közösen vezetjük majd - az elmúlt években sok páros csoportvezetésünk volt együtt. Alapvetően hiszünk a páros csoportvezetés előnyeiben és szeretünk egymással dolgozni, közösen csoportot vezetni. Mindketten okleveles szociális munkás, szocioterapeuta, művészetterápiás csoportvezető képesítéssel rendelkezünk. 

 

- Mikor és milyen formában indul ez az új csoport?

- Pécs belvárosában szervezzük február 3-ától kezdve tíz alkalommal, heti rendszerességgel, péntek esténként 17-20 óra között. A csoportunk zárt, állandó tagokkal működő folyamat, viszont a csoportjaink első alkalma mindig egy próbaalkalom, azaz, aki jelentkezik, annak nem kell azonnal eldöntenie, hogy végig szeretné-e csinálni az egész folyamatot, hanem bepillantást nyerhet és élményt szerezhet a módszerünkről és a csoporthangulatról mielőtt elköteleződne. Alkalmanként 9.000 Ft a részvételi költség, de a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára 20% kedvezményt biztosítunk. 

 

- Kiket vártok a csoportra?

- Bárkit. Nemtől és kortól függetlenül a fiatal felnőttektől akár a nyugdíjas korosztályig. Jelentkezhetnek egyedülállók és párkapcsolatban élők is, a lényeg, hogy motiváltak legyenek a párkapcsolat témájával önismereti szempontból foglalkozni. Csak egy feltételt szabtunk a jelenlegi csoportunknál, hogy párok ne jelentkezzenek. Ennek az az oka, hogy a téma feldolgozásában nehézséget jelenthet a tartalmak őszinte megosztása és vállalása a párok tagjai számára a csoporton belül.

 

- Hogyan lehet jelentkezni?

- A jelentkezésre január 31-ig van lehetőség a csoportplakáton szereplő QR kódot beolvasva vagy az alábbi linkre kattintva lehet kitölteni a jelentkezési lapot annak, aki szeretne részt venni az első idei csoportunkon:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfP6oNDclHutmRI0Hg5n_Q6aKy4oorkrzV42IHJdNrJa3JZNw/viewform

#önismeret
#párkapcsolat
#művészetterápia