Az előző cikkben láthattuk, hogy az önsértés nem a pillanatnyi elmezavar műve, valamint azt, hogy egy segítő beszélgetés, az empatikus, elfogadó keretek között zajló meghallgatás sokat segíthet. Most néhány, főleg szülőknek, tanároknak szóló jótanácsról olvashatunk, amit érdemes megfontolni, ha az önsértés valamilyen formájával találkozunk.
Annak érdekében, hogy minél hatékonyabb segítség tudjunk lenni, érdemes tisztában lennünk az önsértés lélektani oldalával. Általában igaz, hogy az önsértést egy érzelmileg nehezen körülhatárolható, de jellegzetes esemény váltja ki, ami egyre fokozódó, elviselhetetlen feszültséget generál, amit a személy nehezen tud, vagy egyenesen képtelen megfelelően kommunikálni. Ezt az elviselhetetlen állapotot követi a pillanatnyi megnyugvást eredményező önsértés (általában választott módon, helyen és fájdalom nélkül). A cselekedet után tapasztalható feszültség csökkenése mellett gyakran kerül előtérbe önvádlás, bűntudat, szégyen.
Általánosan igaz, hogy az önsértő a krízisben nehezen megközelíthető, eltolja magától a problémát („mégsem nagy a baj”, „csak megkarmolt a macska”, stb.). Az önsértés okozta megkönnyebbülés mellett kialakuló lelkiállapot során van esély és igazán nagy szükség egy „jó beszélgetésre” (nyitott, gondoskodó, és nem fegyelmező odafordulás), amit egy önkéntes segítő is megtehet.
Szülőként, tanárként hasznos útmutató lehet az alább felsorolt néhány jótanács megfontolása egy olyan fiaatal esetében, akiről kiderül, hogy önsértő:
A legnagyobb jószándék mellett is árthatunk, ha nem tudjuk, mi jelent tényleges segítséget. Alapelv, hogy se magunkat, se az önsértőt ne hibáztassuk, a viselkedés jóval túlmutat a helyzeten. Igyekezzünk elkerülni a következőket:
Önsértő szülőkkel készített interjúkból tudjuk, hogy a nevelési stratégiák megváltoztatása is része a segítségnyújtásnak. Olyanokra érdemes gondolni, mint:
Mivel nincs két egyforma serdülő, a megoldás sem lehet mindig ugyanaz. Érdemes szem előtt tartani, hogy az önsértésnél egy leírás nem alkalmazható az összes önsértőre, mivel akár két személy ugyanazzal a módszerrel sebezheti magát (pl. vágás) eltérő okok miatt (pl: a feszültség csökkentése, a zsibbadtságtól, érzéketlenségtől való menekülés) vagy ugyanazon októl motiválva (pl: önbüntetés) egymástól eltérő módon (pl: égetés,harapás) sebezhetik meg testüket. Az azonban minden esetben biztos, hogy az őszinteség és segítőkészség segít elindítani a párbeszédet.
A megelőzés első lépése, hogy a tabuk és előítéletek ellenére merünk beszélni az önsértésről. Első nekifutásra a belőlünk kiváltott félelmet, megdöbbenést és kétségbeesést kell legyőznünk, majd törekedni arra, hogy egy nem büntető, ítélkező, sokkal inkább egy gondoskodó (empatikus, feltétel nélküli elfogadó) attitűddel forduljunk az önsértőkhöz, szem előtt tartva a háttérben meghúzódó érzelmi problémákat.
Az önsértés egy komplex jelenség, amin változtatni egy hosszú folyamat eredménye. Amin azonban biztos, hogy tudunk változtatni, az a saját hozzáállásunk, attitűdünkön úgy, hogy nyitottak vagyunk mások történeteire, életutak megismerésére. Ezért is érdemes figyelni és meghallgatni, megismerni, megérteni és elfogadni. Ne féljünk, az őszinteség és segítőkészség segít elindítani a párbeszédet.
Végül pedig érdemes újra leszögezni, hogy sokat tudunk segíteni azzal, ha képesek vagyunk meghallgatni a fiatalt, de a szakszerű ellátás érdekében ne habozzunk szakemberhez fordulni, keressünk megfelelő segítséget a serdülőknek.
Flach Richárd pszichológus
Szervezetünk hírei
Dr. Boros Julianna szociálpolitikus, a PTE egyetemi adjunktusa tartott előadást a Lélektér estek novemberi alkalmán "A szegénység fogságában - Reménytelenség és lehetséges kiutak" címmel.
>>Bodó-Varga Zsófia klinikai szakpszichológus, családterapeuta-jelölt, egyetemi oktató, egykori ügyelőtársunk tartott előadást Testvérek címmel.
>>Október 10-én, a Lelki Egészség Világnapján konferenciát szervez Pécsett a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány.
>>