Párválasztás = családválasztás?

Mostanság egyre többet hallom ismeretségi körömben azt az indokot, hogy bizony párkapcsolatuk, a másik fél családja, bizonyos családtagjai miatt futott zátonyra. Elgondolkodtam azon, hogy vajon tényleg elég egy-egy elmérgesedett, vagy igazán sosem jól működő családi viszony egy stabil alapokon álló párkapcsolat megromlásához?

Sokáig azt hittem, hogy elég, hiszen talán pont ezek a nézeteltérések (persze szituációfüggő is) az egyik legnehezebben megoldható konfliktusok közé tartoznak. Mélységesen elszomorító azt átélni, hogy az általunk legjobban szeretett és tisztelt emberek marják egymást. Ilyenkor a legnehezebb tiszta fejjel, józan ítélőképességgel gondolkodni mérhetetlen elfogultságunk miatt. Az elfogultsággal semmi gond nincs, ha mindkét, a családom és szerelmem irányba is körülbelül ugyanolyan mértékben megvan (már ha erre a felek rászolgálnak), viszont a legnagyobb gondok akkor szoktak kezdődni, ha úgymond „beállok” valamelyik fél mögé és mindig az ő igazát/ igazukat osztom, észre sem véve, hogy a másik fél egyedül marad és küzd. Természetesen vannak olyan szituációk, amiből egyértelműen látszik, hogy kinek van igaza, de ne felejtsük el, hogy általában az ilyen és ehhez hasonló viszálykodásokban minden éremnek két oldala van!

Tény, hogy nem egy szakítás történt már ezekből az okokból kifolyólag, talán túl idealista vagyok e téren, de hiszem, hogy az őszinte szereteten és tiszteleten alapuló szerelmek minden nehézséget képesek átvészelni, csak ehhez két érzelmileg érett és fejlődésre képes ember szükséges. Szeretet, tisztelet, türelem és kommunikáció. Ezt látom nap, mint nap magam előtt egy 27 éve tökéletes összhangban működő házasságban, ahol szintén felmerült nem egy, nem kettő hasonló jellegű probléma. Én hiszek abban, hogy az ilyen jól működő szövetségeket egyetlen házsártos anyós vagy éppen egy nyersmodorú testvér sem tud tönkretenni. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy az egyébként nem tiszta és igazi szerelmen alapuló, egymás mellett csak „ellevős” vegetálos kapcsolatotokat a legtündéribb nagymama és legszuperebb após sem tud összetartani, maximum csak egy bizonyos ideig.

Füleki Boglárka

#párkapcsolat