Mit tanult az öngyilkosságmegelőzés Aaron T. Beck-től?

Rendkívül értékes, és hosszú szakmai életút áll a 100 éves korában, 2021 november 1-jén elhunyt Aaron T. Beck mögött. Több magyar sajtótermék is közreadta halálának hírét, munkáságának fontosabb szegmenseit, például itt és itt. Ebben a cikkben, homage-ként szeretnénk röviden összefoglalni, hogy mit köszönhet az öngyilkosságmegelőzés a negatív érzelmi állapotok (pl. depresszió), és az emberi szenvedést okozó pszichés zavarok (szorongásos zavarok, fóbiák, később személyiségzavarok) tanulmányozását hangsúlyozó terapeutának.

A napjainkra több ágra bővült kognitív viselkedésterápia (KVT, angol: Cognitive Behavioural Therapy, azaz röviden CBT) kidolgozójaként híressé vált kutató és gyógyító lényegében Epiktétosz, ókori görög filozófus gondolatát ültette át a modern pszichológia és pszichoterápia tudományába. A sztoikus gondolkodó szerint „nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények". Ezzel összhangban Beck úgy gondolta, hogy a segítség kulcsa annak vizsgálata, hogy egy adott pszichés zavar hogyan mutatkozik meg a páciens észleléseiben, az emberek hogyan értelmezik saját tapasztalataikat? Például, mennyire reálisak azok a gondolatai/gondolkodásmódja, melyek distresszt okoznak számára? A pszichés problémák mögött információfeldolgozási zavart, kognitív (tehát gondolkodásban megnyilvánuló) torzításokat feltételezett. A gondolkodás (diszfunkcionális attitűdök, alaphiedelmek, sémák) megváltoztatásán keresztül kívánt befolyást gyakorolni a viselkedésre, és érzelmekre. Ezek mentén fogalmazta meg a depresszió kognitív modelljét, ami magyarul is olvasható alapművében adott közre munkatársaival (A depresszió kognitív terápiája).

Perczel Forintos Dóra, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a hazai KVT jeles képviselője szerint a depresszióban is felfedezhető negatív kognitív triád, a reménytelenség, a társas izoláció és az alacsony szintű problémamegoldó képesség mellett, a túláltalánosított önéletrajzi emlékezet számítanak a módosítható pszichés kockázati tényezőknek az öngyilkossági veszélyeztetettség szempontjából.

Mi a „negatív kognitív triád”?

A „negatív kognitív triád” a depresszióban - ami az öngyilkosság szempontjából rizikótényező - előforduló jelenség, ahol ismételten negatívan gondolkodik a személy a világról („Senkire sem számíthatok, mindenki csak kihasznál.”), önmagáról („Nem érek semmit.”) és a jövőről („Nem lesz belőlem semmi.”, „Úgysem fog sikerülni.”). A beszűkültség, kilátástalanság, negatív szemlélet jelentősen befolyásolja a hangulatot, önértékelést. A túláltalánosított önéletrajzi emlékezet esetében pedig a személy számára nem elérhetők korábban átélt, vagy megfigyelt saját élmények, amelyek mintául szolgálhatnak a problémamegoldásban. Ugyanakkor amerikai kutatók szerint a depressziós emberek csak a saját magukat érintő információk kapcsán hajlanak arra, hogy inkább a negatívakra emlékezzenek, így következtethetünk arra, hogy a pozitív emlékek a barátok, társak, fontos személyekkel kapcsolatban idézhetők fel sikeresebben. Ezért is tekinthető lényeges szempontnak a krízisben lévőkkel folytatott munka (pl. telefonos segítés) szempontjából a kapcsolati háló feltérképezése és mozgósítása: kire, kikre, és hogyan számíthatunk? Ki támogatott, amikor legutóbb így éreztem magam?

A negatív kognitív triád mentén, a negatív jövőkép könnyen vezethet reménytelenséghez, pesszimizmushoz, és a tehetetlenség érzéséhez, ami szintén markáns tényezője a depressziónak és szoros kapcsolatban áll többek között az öngyilkossági fantáziákkal, gondolatokkal, és a búcsúlevelekben is megjelenik. Ehhez kapcsolható még az alacsony szintű problémamegoldó képesség, ami a krízis, eredetileg Gerald Caplan által megalkotott definícióját hangsúlyozza: a személy az előtte álló problémát, élethelyzetet sem megoldani, sem elkerülni nem tudja, megküzdőkapacitásai kimerülnek, elégtelenek. Mindez az egyén szintjén gondolatokban (öngyilkossági képzetek, önvádlás, mások számára teher) és érzelmekben (értéktelenség, szégyen, bűntudat) játszódik le, ami kihatással van cselekedeteire.

A krízisben a beszűkültség, saját maga ellen fordított agresszió (önsértés, önvádlás, bűntudat), öngyilkossági fantáziák és ambivalencia miatt nehezen képzelhető el, hogy lesz-e holnap. Éppen ezért fontos oldani a beszűkültséget, akár azzal, hogy segítenek végig gondolni a segítő beszélgetés folyamatában, hogy milyen külső-belső erőforrások, és lehetőségek állnak rendelkezésre, mi jelentene segítséget annak, aki krízisben van? Mik a tervei, hogyan képzeli el a jövőjét, mit tudna tenni a céljai eléréséhez? Volt-e már korábban hasonló helyzetben, hogyan tudok akkor kimászni a gödörből? Az empatikus, elfogadó meghallgatás mellett mindez azért hangsúlyos, mert az öngyilkosságra szánt ember nem meghalni akar, hanem másként szeretne élni. 

Beck hagyatéka mind a gyakorlat, elmélet mind a kutatás, terápia szempontjából úttörőnek számít. Hatása kiterjed a szakemberek szemléletére és módszerére, tudományosan igazolható segítő eljárásokra egyaránt. Az öngyilkosságmegelőzés vonatkozásában pedig az öngyilkossági veszélyeztetettség módosítható pszichés kockázati tényezők felfedezése és leírása, valamint a segítségnyújtás kognitív viselkedésterápiás elemei számítanak jelentősnek. Ezért lehetünk hálásak Aaron T. Beck és munkatársai hagyatékának.

Flach Richárd pszichológus

Forrás:

• Beck, A. T., Emery G., Rush, J. A. & Shaw, B. F. (2001): A depresszió kognitív terápiája; ford. Figusch Zoltán, Adorján Zsolt; Animula, Bp.
• Benson, N.C., Ginsburg, J., Grand, V., Lazyan, M. & Weeks, M. (2016): A pszichológia nagykönyve. Budapest: HVG Könyvek, 174 – 177 oldal.
• Epiktétos kézikönyvecskéje vagyis A stoikus bölcs breviáriuma; ford. Sárosi Gyula, előszó Kerényi Károly; Officina, Bp., 1942 (Kétnyelvű klasszikusok A. s. Szövegek)
• Perczel, F. D. & Ajtay, G. (2013). Az öngyilkossági veszélyeztetettség csökkentésének pszichológiai lehetőségei. In Halálos bűn és szabad akarat (pp. 151–171).
• Perczel, F. D. (2011). A kognitív terápia fénykora: A második és harmadik hullám. Magyar Pszichológiai Szemle, 66(1), 11–29.