Ez így nem fair!

Ismerős az a borzalmas érzés, amikor a tanárok, sőt, még a diákok is ajnározzák azokat a diákokat, akik kiemelkedően teljesítenek és állandóan 5-ös érdemjeggyel távoznak az iskolából? Közben pedig TE nagyon rosszul érzed magad, mert senki nem veszi észre, senki nem értékeli azt, hogy TE mennyi energiát fektettél abba, hogy – akár 2-essel is, de - meglegyen az a fizika, matek, történelem dolgozat!

Miért is olyan nehéz ez?

Manapság egyre nehezebb jól teljesíteni az iskolában. Az általános iskola arról szól, hogy azért kell 5-ösöket szerezni, hogy bejussunk egy jó középiskolába. Ugyanakkor ez a nyomás ott sem csökken, hiszen akkor azért kell küzdeni, hogy bejussunk egy jó egyetemre vagy éppen azért, hogy úgy sajátítsuk el a szakmánkat, hogy rövidesen tudjunk benne dolgozni – akár önállóan is. Ezt a nyomást tovább növelik a mindig kitűnő iskolatársak. Mindenki csak róluk beszél: a tanár is azt szeretné, ha mindenki rájuk hasonlítana, sőt, még a szüleink is azt szeretnék, ha „olyan okosak lennénk, mint Peti”.

 

Ezt jól jegyezd meg!

Ugyanakkor mindenki elkerüli azt a nagyon fontos tényt, hogy NEM VAGYUNK EGYFORMÁK. Valaki gyorsabban tanul, valaki lassabban, valaki csendben, valaki hangosan … illetve valaki segítséggel, valaki pedig segítség nélkül. Gondoljunk csak bele, mennyivel jobban mennének azok a matek egyenletek, ha az iskolán kívül lenne valaki, aki újra és újra elmondja nekünk, amíg meg nem értjük? S ha még inkább megfigyeljük a kitűnő tanulókat, lehet, hogy észrevesszük, hogy nekik nem egyedül kell megküzdeniük a tanulással, a feladatok megértésével.

 

Ugye, látod már?

S ha ezek után önmagadat is megfigyeled, ugye, látod már, hogy nincs könnyű dolgod? Hazamész és teljesen egyedül próbálod megérteni a különböző feladatokat, amik sokszor olyan bonyolultak, hogy inkább nem is szenvedsz velük, hisz „úgysem értem meg”, „úgysem lesz ez így jó”, „a tanár úgyis Peti dolgozatát fogja dicsérni”, „én pedig sohasem leszek olyan jó, mint Peti”.

 

Ezért ne add fel!

Viszont egy dolgot ne felejts el soha: akár 2-es az a dolgozat, akár 3-as, akár 5-ös, azt TE ÖNMAGAD érted el! Azok közé tartozol, akik jelenleg az iskolában, később pedig az életben is képesek lesznek elérni a céljaikat a saját erejükből és szorgalmukból! Így hát ne vegye el a kedvedet, ha az iskolatársad jobban teljesít nálad, hiszen nem ismered az ő háttértörténetét, az ő életét. Ellenben ismered a sajátodat, tudod, hogy TE mennyit tanultál arra a dolgozatra, azért a jegyért – függetlenül attól, hogy hányas lett-, így hát légy büszke magadra! S meglátod, hosszú távon meglesz annak a gyümölcse, hogy sosem adtad fel!

 

Bár ez nem könnyű feladat, de próbálj meg úgy eltölteni egy napot, hogy nem hasonlítod magad másokhoz, s akkor sokkal könnyebb lesz minden – így a tanulás is! 

 

Rabi Márta

#iskola