A diák, a tanár és a szociális munkás

Pedagógiai munka

     Interjúalanyom, Szél Mercédesz, nyolc éven át dolgozott egy szakközépiskolában, és ami számomra nagyon szimpatikus volt az az, ahogy a pedagógiai munkáról vélekedett: ,,Én azt gondolom, hogy a pedagógiai munka elengedhetetlen része az is, hogy a tananyag „leadása”, tehát a tudás átadása mellett, a gyermekeket lelkileg is megtámogassuk”. Én magam is azt gondolom, hogy erre hatalmas szükség lenne, hiszen a gyermek másodlagos szocializációs közegéről beszélünk, és nagyon nem mindegy, hogy miben részesül, hiszen sok esetben, ha a család diszfunkcionálisan működik, még nagyobbá válhat a gyermekek nevelésében a pedagógusok szerepe. Beszélgetőpartnerem az alábbi módon folytatta gondolatmenetét: „Persze, ez is tele van nehézségekkel, hiszen nagyon sokrétű problémákat hordozhatnak a gyerekek, és sokszor meghaladják ezek a pedagógus kompetenciáit, és komolyabb beavatkozás lenne szükséges.” Véleményem szerint fontos lenne az iskolai szociális munkás, ugyanis könnyen lehet, hogy hamarabb észreveszi a tanuláson túli problémákat, mint a pedagógus, más esetleg a rálátása, vagy érzékenyebb rá.

Iskolai szociális munka

     ,,Nagyon nagy segítség lenne, ha helyben lenne valaki, aki értene hozzá, hogy itt van ez az ügy, itt van ez a bántalmazás, mindegy, hogy az most milyen típusú, mit tehetek vele, hol vannak az én kompetenciáim, hol kaphatok segítséget, kihez fordulhatok, egyáltalán milyen szolgáltatások elérhetőek. Én azt gondolom, hogy egy személyes jelenlét az iskolában nagyon megkönnyítené a segítséget. Nagyon fontos lenne mind az iskolai szociális munka, mind a pszichológusi, mentálhigiénés munka az iskolában a pedagógiai tevékenységen felül.”  Úgy gondolja továbbá, hogy a pedagógusok számára nagyon hasznos lenne, ha több önismeretet fejlesztő órában részesülnének a képzésük során, illetve, ha tanítanák nekik a segítő beszélgetést is, hogy hogyan hallgassák meg a gyerekeket, amikor hozzájuk fordulnak.

Pedagógiai módszerek

     Pedagógiai módszerek terén, a saját élmény alapú fejlesztésben hisz, ebbe beletartozhat sok minden, példaként hozza a konfliktuskezelő tréninget, például osztályfőnöki óra keretében. Úgy véli, hogy ezek nagyon nagy támaszt tudnak adni a gyerekeknek, és ezáltal képes új alapokat is képezni. Az ilyen fajta tréning szerintem is nagyon sokat adhat, illetve különböző pozitív, építő jellegű megküzdési stratégiákkal is megismertethetnék a gyerekeket. Ha például kortárs bántalmazás áldozatává válik egy tanuló, segíthetné őt a feldolgozásban, ha lenne úgymond eszköztára, sokszor ugyanis, akik áldozattá válnak, nem igazán rendelkeznek ilyesmivel, vagy otthon is problémás a légkör, nincs kihez forduljanak, és nem tudnak kiállni önmagukért asszertíven. Ilyenkor még akár szuicid gondolataik is támadhatnak, vagy valamiféle szerhez nyúlhatnak azért, hogy enyhítsék a felgyülemlett feszültséget. A bántalmazót sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert sokszor ők is rengeteg problémával küszködnek, és ez egyfajta figyelemfelkeltés is részükről, s azt gondolom, hogy az hiba lehet, ha büntetünk pedagógusként. Ilyen problémák esetén a resztoratív módszerek azok, amelyek szerintem pozitív kimenetelhez vezethetnek. Erről interjúalanyom véleménye a következő: „Szerintem nagyon jók a resztoratív módszerek, én alkalmaztam, konkrétan osztályon belül, tanórán kívül lehet ezt elsősorban, de akár diákok között is, ha van egy konfliktus. Én láttam konkrétan olyan helyzetet, hogy leültettem a két vitázó felet és utána nem azt mondom, hogy legjobb barátok, de tök jó osztálytársakként tudtak együttműködni, tehát ezt én mindenképpen fontosnak tartanám, hasznos, illetve nagyon fontos része lehet akár a jóvátétel is.”

Záró gondolat

     Beszélgetőpartnerem egy újabb, számomra nagyon szimpatikus gondolatával zárnám a cikkem: „Én azt gondolom, hogy a gyereknek lehetőséget kell biztosítani a jóvátételre, mert a gyermek alapvetően sosem rossz, és a gyerek sokszor csak figyelmet akar kapni.”

Bollók Eszter