A számítógépes játék függőségről

Számítógép, mobiltelefon vagy konzol, egyre inkább egy közös játék ökoszisztéma részeként kezdenek működni, amelyhez virtuálisan közösségi oldalak csatlakoznak. Ez annyit tesz, hogy az egyre jobb grafikájú játékok egyre teljesebb élményt képesek nyújtani úgy, hogy élményeinket barátainkkal, internetes ismerőseinkkel szerezzük. Az egyre teljesebb élmény, mely mindenhova elkísér, mintha bizonyos személyeknél függőséghez vezetne…

Tényleg függőség lenne?

Azt, hogy milyen függőségek léteznek, azt a pszichológia és a pszichiátria tudományterületén Európában a Betegségek Nemzetközi Osztályozása című kiadvány, az Egyesült Államokban pedig a mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) határozza meg. Specifikusan ilyen függőségről nem beszélhetünk. A BNO túl régi, hogy ilyesmivel számolni tudjon, a DSM5 pedig megemlíti, mint olyan témát, amit kutatni kellene.

Elképzelhető, hogy a későbbiekben megjelenő kategorizáló kiadványok tartalmazni fogják.

Tulajdonképpen bármi lehet függőség, nem csak szerek okozhatnak ilyet, cselekvések is. Azonban, hogy egy cselekvés mikor okoz függőséget, mikor beszélünk hobbiról, az erősen megítélésfüggő. Lehet valaki kávé-, vagy marihuánafüggő, ahogyan szexfüggő vagy munkamániás (workaholic) is.

Hobbi?

Ha valakinek a kirándulás a hobbija, hétvégente bő egy napot a természetben tölt, majd egész héten sóvárog a Kékestető után, arra kevesen mondanák, hogy „természetfüggő” vagy „kirándulásaddikt”. A természetjárás ugyanis egy kívánatos, hasznosnak, előnyösnek tartott tevékenység. A számítógépes játék ezzel szemben a társadalom nem játszó személyeinek fejében egyenesen haszontalan, agresszív, káros. Innentől kezdve a monitor előtti játék nehezen válik elfogadott hobbivá, pedig ezek a hiedelmek legfeljebb féligazságok.

Miközben pedig megpróbáljuk a saját vagy szerettünk szórakozását más szemszögből látni, szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy a videojátékok lassan elismert sporttá, akár olimpiai sporttá válhatnak.

Káros?

Való igaz, hogy a videojáték-függőség problémája hazánkban is növekszik. A függőség nem feltétlenül az ezzel töltött időtől függ, sokkal inkább attól, hogy milyen szerepet, milyen helyet foglal el a játszó személy életében. Érdemes lehet szakembert felkeresni, ha az alábbi kérdések közül többre igennel válaszolsz:

1. Igen sokat gondolkozol a játékokon vagy azon, hogy mikor játszhat legközelebb?
2. Dühösnek, mérgesnek, szomorúnak vagy idegesnek érzed magad ha nem tudsz játszani?
3. Úgy érzed, hogy többet kell játszanod vagy izgalmasabb játékokra kell váltanod, más kiegészítőkre van szükséged, hogy azt az izgalmat elérd, amit korábban okozott neked a játszás?
4. Úgy érzed, hogy kevesebbet kellene játszanod, de nem tudod visszafogni a tevékenységed?
5. Elveszted érdeklődésed vagy nem veszel részt annyi tevékenységben, mint régen?
6. Folytatod a játékot annak ellenére, hogy szembesülsz a negatív következményekkel, például kialvatlanság, kimaradás iskolából, munkahelyről, túl sok pénz költése, összekülönbözés fontos számodra fontos személyekkel, kötelezettségeidet elhanyagolod?
7. Nem mondasz igazat arról, hogy mennyit játszol a gépen?
8. Azért játszol hogy elmenekülj a személyes problémáid vagy negatív érzéseid elől?
9. Előfordult már, hogy fontos kapcsolatok, munka, tanulás, karrier látta a kárát a játéknak?
   (Petry, Nancy. et. al. 2014)

Kutatások leginkább arra az eredményre jutnak, hogy a videojátékok az emberek nagyon nagy részénél nem okoznak megnövekedett agressziót, illetve nem bizonyulnak magányosabbnak, mint nem játszó társaik.

Bizonyos esetekben azonban, amikor a játszó személy múltjában traumák húzódnak meg, vagy a jelenben olyan terhet kell elviselnie, ami meghaladja a képességeit, könnyen megszállottjává válik a digitális világnak, mintegy kimenekülve a valós életből. Ilyenkor jellemző a szociális kapcsolatok megszakítása, kötelezettségek elhanyagolása, hazudozás, idegesség, folytonosan a játékon való gondolkodás, vagy akár az alvásról való lemondás a játék kedvéért.

Mit lehet tenni?

Ahogy fentebb már említettem, az esetek nagy részében nincs szó függőségről, csupán hobbiról. Ilyen esetben pszichológusra kevésbé van szükség, de kellemes, tartalmas élményekkel, minőségi idővel a számítógépen kívüli világ újra felfedeztethető.

Egyre gyakrabban fordul elő viszont, hogy valós internetes játékfüggőséggel keresnek meg kliensek. Az esetek döntő többségében hatékonyan működik a személyre szabott kognitív viselkedésterápia, melyet művészetterápiás módszerekkel egészítek ki. Kész, mindenkire alkalmazható módszer nem létezik, hiszen mindenki más okból ragad a monitor elé.

Zala Márton
pszichológus, szexuálszakpszichológus
http://zalamarton.hu