Iskolasokk 3. rész - Kompetencia, öröm, ösztönzés

Az első rész arról szólt, miért lesz "problémás a gyerek, a második cikkben már a képesség tevés művészetéről esett szó, most ezt folytatom.

„Meg tudom csinálni, képes vagyok …” - kompetencia

A bármilyen értelemben áldozattá vált gyermekek az iskolában a legtöbb területen elvesztették ezt a legfontosabb élményt: a kompetencia élményét. Pedig az élet más területein megoldják a nehéz helyzeteiket, igaz, nem az általunk preferált módokon. Kettős hatás alatt élnek: ott a veszteség élménye az iskolában, ugyanakkor bizonyos túlélési képességeik kifejlődtek. KÉPESEK BOLDOGULNI A SAJÁT VILÁGUKBAN.

Mit tehetünk, hogy helyreálljon a gyerekben az igazi kompetencia élmény?

Nem várható el attól a gyermektől, aki erőszakos környezetben él, hogy azonnal lemondjon arról a képességéről, amiben jó- azaz az erőszakosságról, a fizikai agresszióról, az erő fitogtatásáról. Ha először csak erre számíthatunk erőforrásként, akkor erre kell építenünk. Minden iskolai tevékenység esetén szükség van a fizikai erőre is. Cipekedni kell, havat lapátolni, kertet ápolni, osztályt dekorálni. Megnyerhetjük őket ezekkel a munkákkal, ha megfelelő visszajelzést kap, ha ugyanúgy reagálunk rá, mintha szorgalmi feladatot végzett volna töri órán. Apró lépésekben juthatunk csak előre, könnyű feladatok, kicsi szerepek, közös programokon való részvétel. Minden elmozdulást a szembe szegülő, vagy passzív gyermek viselkedésében értékelni kell. Érezze, hogy fontos a közösség számára, és neki pedig meg kell kötnie a kompromisszumokat. Ha pedagógusként az osztályodban vannak nehéz fiúk, vagy lányok, te is segíthetsz nekik. A jó szó, az érintés, egy apró jel nem kerül semmibe. Ugyanakkor, aki kapja ezeket a gesztusokat, biztosan érez majd valami melegséget a szíve táján.

„Szorongás nélküli állapot…”- öröm

Mi felnőttek gyakran elfelejtünk örülni… de, hogy a gyerekekből is kivesszen ez a felszabadító érzés, az tarthatatlan. A nagy boldogságkereső világunkban megfeledkezünk az olyan érzésekről, mint az elégedettség, önfeledtség, játékosság. A sok-sok hétköznap apró örömei, csodái mellett pedig simán elmegyünk. Mi marad akkor bennünk? Sok – sok szorongás, bizonytalanság.

Mit tehetünk a mindennapi szorongásaink ellen?

Nagyon egyszerű megoldás a játék. A játék az önmagáért való öröm átéléséért végzett tevékenység. Az iskolai játék sajnos az idő előre haladtával eltűnik a gyermekek életéből. A felső tagozaton unalmas órákon szenved sok tini. Nem véletlen, hogy itt okoznak a legtöbb gondot a problémás gyerekek. Miért gondoljuk, hogy ők már nem szeretnek játszani, miért gondoljuk, hogy komoly „tudományt” kell a fejükbe tömködni?!

Nagyon nagy jelentősége lehet a szorongások oldásában a kisállat tartásának, illetve az állatokkal végzett terápiás foglalkozásoknak is. Semmi sem pótolhatja azt a feltétel nélküli szeretetet, azt az elfogadó biztonságot, amit az állat jelenléte képes megadni. Ugyanakkor a felelősség, a kontroll és a kompetencia élményét is naponta átélheti az állat gondozása során. Tanácsolhatjuk tehát, hogy a gyereknek legyen aranyhala, hörcsöge, vagy kutyája. Akár az osztályban is lehet ilyen közös állat, több felelőssel.

Miért is tanul valaki?

A képessé tevés művészete valóban olyan felnőtt segítőknek sikerül csak, akik szakmájuk mesterei. Tudatosan elkötelezettek, és ismerik a „bátorítás technikáját”, és bizalmat ébresztenek a nehezen kezelhető gyermekekben. Ne azt mondjuk: Ügyes vagy!  hanem inkább ezt: Ezt ügyesen csináltad! A bátorítás lényege, hogy sosem a személyt, hanem a tetteit értékeljük. Ha még azt is hozzátesszük, hogy: Büszke vagyok rád! vagy Büszke lehetsz magadra!- erősítjük benne azt a kötődést, amelyet már korai gyermekkorban elvesztett.

                                                                                                          B.É.